Márton-nap

 

Elbújt a libaólba Márton,

Nem akarta, hogy püspökké váljon.
Gágogtak a pici libák sorban,
Elárulták, hogy Mártonunk hol van.

 

Az eltűnt teknő

 

Az Illatos rét szélén, a Kerek erdő mellett vidáman ébredtek a lakók. Mimi öccsével, Marcival a patakhoz indult, hogy megmosakodjon, és egy jót pancsoljon, mielőtt iskolába megy.

A tündéreknek viszont alig volt erejük felkelni. Ahogy minden nap, úgy most is először a szobában álló kicsi tálkához repültek, hogy felfrissítsék magukat az illatos rózsavízzel.

- Csodákra képes ez a víz – mondta mosolyogva Hanna.

- Igen - bólogatott Janka –, amint az arcomhoz ér, máris üde, és friss leszek.

- Eltűnteti a fáradtságot és a rosszkedvet – folytatta Panka.

- Jó, hogy anya idevarázsolta nekünk – csilingelték egyszerre a lányok.

- Egy dolgot nem értek – töprengett Panka. – Miért ilyen egyszerű, fehér tálban van ez a fenséges rózsavíz?

- Igazad van – mondta döbbenten Janka. – Ennél szebb tálat érdemel a vizünk.

- Varázsoljunk ide valami igazán szépet! – mondta lelkesen Hanna.

- Varázsoljunk! – bólogattak a testvérei.

Gyorsan összeérintették a varázspálcájukat, és elmondtak három különféle varázsigét. A tál azonnal átváltozott egy fura, pacás, elhanyagolt lavórrá.

- Ez meg mi? – sikította Panka.

- Nem tudom – fintorgott Hanna. - Valamit nagyon elrontottunk.

- Inkább legyen újra fehér! – mondta Panka.

- Az jó lenne! – bizonytalankodott Janka. – De én nem tudom, hogy kell visszaváltoztatni. Nem figyeltem eléggé, mikor anya ezt tanította.

- Én sem! – mondták egyszerre a testvérei.

- Ez a förtelem akkor se maradhat itt! – kiáltotta Hanna.

- De nem ám! – mosolygott Janka. – Van egy ötletem! Menjünk el az erdőbe, és keressünk valami szépet, amibe az illatos vizünket beletehetjük!

Testvérei egyetértően bólogattak, így hármasban elindultak, hogy megkeressék a tökéletes tálat. Először a mezőn repültek keresztül, itt több virág kelyhét is megfelelőnek találták a feladatra, ám eszükbe jutott anyukájuk intelme, miszerint a szépség nem minden.

- Gyönyörű ez a virág! – lelkesedett Panka.

- Gyönyörű, de kifolyik belőle a víz! – mondta Janka.

- A szépség nem minden! – bölcselkedett Hanna.

- Valami erősebb dolog kell nekünk! – állapította meg Janka.

Így gondterhelten az erdő felé repültek. Hamarosan találtak egy kicsiny kalapot, ami egy makkról esett le. De sehogy sem tudták elképzelni, hogy ezt a barna, egyszerű valamit a szobájukba bevigyék. Ezután megpróbálták levenni a gomba kalapját, de az mérgesen rájuk kiáltott: - Ne ráncigáljátok a kalpagom! Nem adom nektek!

A tündérek gyorsan tovaröppentek, és a tó felé vették az irányt. A víz partján leültek, megpihentek, és amint fáradtan nézelődni kezdtek megakadt a tekintetük Teknőc Ede páncélján.

- Milyen szép Ede páncélja! – mondta sóvárogva Hanna.

- Van egy ötletem! – csillant fel Janka szeme.

- Le akarod venni Ede páncélját? – kérdezte Panka. – A gomba kalapját se tudtuk lerángatni, mert észrevette. Edének is biztosan feltűnne.

- Levenni? Ki akarja levenni? Tündérek vagyunk. Varázsoljuk a tálunk helyére!- mondta Janka.

- A tálat pedig varázsoljuk Ede hátára, úgy hátha nem veszi észre, hogy eltűnt a páncélja! – folytatta Hanna.

- Szerintem ez nem jó ötlet! – bizonytalankodott Panka, de testvérei gyorsan meggyőzték az ellenkezőjéről. Nem volt nehéz dolguk, mert Pankának is tetszett Ede teknője.

A tündérek elégedetten repültek haza, és élvezettel nézegették új szerzeményüket.

- Még a kézmosás is jobban esik ebben a teknőben- mosolygott elégedetten Janka.

Hanna megmosta az arcát, majd így szólt: –  A bőröm is szebb és üdébb lett, biztos a teknőnek köszönhető.

Eközben a manógyerekek is végzetek a tisztálkodással, így a patak partjától a tó felé indultak el. A víz mellett majdnem földbe gyökerezett a lábuk. Ede a homokban szundikált, de gyönyörű páncélja helyett, valami furcsa tárgy volt a hátán.

Mimi Edéhez szaladt.

-      Mi történt veled barátom? Talán beteg vagy? – kérdezte aggódva.

- Mért lennék beteg? – lepődött meg Ede.
- A teknőd, olyan csúnya foltos és fura – mutatott Ede hátára Marci.
Ede a víztükörbe pillantott, és megrémült. – A teknőm, a gyönyörű páncélom, az ékességem, a díszem, eltűnt, elveszett! – zokogta.
A kiabálásra Ede köré sereglettek az erdő és mező állatai. Megérkezett a nyuszi, a mókus, a róka, a bagoly, a medve, a lepke, a harkály és a méhecske. Mindenki Edét faggatta, nem értették, hogy mi történt. A teknőc röviden válaszolt: - Elaludtam, és mire felébredtem ez a borzalom volt a hátamon.
- Ha annyira nem tetszik, vegyük le! – mondta Marci és leemelte Ede hátáról a lavórt.
- Jaj, add vissza gyorsan! Szégyenlős vagyok! – kiáltotta a teknős és máris visszaugrott a lavór alá.
- De ha nem tetszik, akkor valamit tennünk kell! – mondta bölcsen Bagoly bácsi.
- Mi lenne, ha átfestenénk? – próbált segíteni Mimi.
- Jó ötlet! – mondták a többiek, de Ede a régi páncélját akarta visszakapni.
- Akkor keressük meg! – mondta a nyuszi.
- Várjatok csak! – kiáltotta Züm-züm. – Én már láttam ezt a valamit valahol. Ede, feküdj csak a hátadra, úgy hogy a lábad legyen felfelé!
- Á, ez egy lavór! – kiáltotta a róka.
- Valóban, ez egy lavór – mondta Züm-züm –, és én azt is tudom, hogy kié. A tündérlányoké.
- A tündérek vitték el Ede páncélját! –kiáltotta Marci. – Szerezzük vissza az ellopott teknőt!
Mindannyian elindultak a tündérek háza felé. Züm-züm berepült a lányok szobájába, és onnan kiáltott a többieknek: - Jól gondoltuk, itt van Ede teknője!
A nagy zajra kinézett Tünde néni is: - Mi történt? – kér-dezte kíváncsian.
- Visszahoztuk a lányok tálát, és szeretnénk visszakérni a teknőmet! – felelte a páncél tulajdonosa.
- Hanna, Janka, Panka, gyertek csak ide! – kiáltotta Tünde néni. – Meséljétek el nekem, hogy került Ede hátára a tálatok!
- Az úgy volt - kezdte Hanna –, hogy unalmasnak találtuk a kézmosónkat.
- Varázsolni akartunk egy szebbet – folytatta Panka.
- De elrontottunk valamit – fejezte be Janka.
- Igen? – kérdezte Tünde néni. – Folytassátok!
- Ekkor úgy gondoltuk, hogy szerzünk egy jobb kéz-mosót. Ede páncélja tökéletesnek tűnt, ezért elcseréltük – mondták a lányok.
- Elcserélni csak úgy lehet valamit, ha mind a két fél  akarja! – mondta Tünde néni. – De ahogy én látom a helyzetet, Ede nem tudott a cseréről. Lányok, ma sok hibát követtetek el! Először is, ha valami nem tetszik, akkor nem az a megoldás, hogy mástól csentek helyette egy jobbat! Másodszor, ha hibáztok, helyre kell hoznotok. Varázsolnotok kellett volna egy újabb tálat! Harmadszor, ha nem boldogultok egyedül, akkor kérjetek segítséget! Negyedszer, a csere nem egyoldalú dolog.
- Nagyon haragszol anya? – kérdezte Panka.
- Adjátok vissza Ede páncélját! – mondta Tünde néni.
- A lavórral mi legyen? – érdeklődött Hanna.
- Vigyétek be a szobátokba!
- De olyan csúnya! – nyafogták egyszerre a lányok.
- Akkor tegyetek róla, hogy szebb legyen! Mossátok le, fessétek át! – felelte Tünde néni.
A tündérlányok fintorogva ugyan, de megtették azt, amit anyukájuk kért. Egész délután a kézmosót szépítették. Estére jól el is fáradtak, de elérték, amit akartak, nekik volt a legszebb táluk az erdőben.
- Remélem tanultatok az esetből! – mondta Tünde néni.
- Igen anya! –felelték a lányok.
Ezen az estén mindenki boldogan bújt az ágyába, egyedül Mimi érzett egy kicsi szomorúságot. Ő is tündér akart lenni. Szeretett volna repülni, és varázsolni. Tudta, hogy ő soha nem venné el azt, ami nem az övé. Elaludt, és azt álmodta, hogy repül a rét felett, és segít a barátainak. Csak remélhette, hogy az álma egyszer valósággá válik.

 

Társasjáték

Mivel ma születésnapom van, lementhetitek a társasjátékom innen, a blogomból. A/3-ban olvasható!

A katica új ruhája

 

 

Egy napsütéses reggelen az Illatos rét mellett, a Kerek erdő szélén a tündérlányok éppen a ruháik között válogattak. Nagyon szerettek az évszaknak megfelelően, csinosan öltözködni. Néha frissek voltak, mint a lágy szellő, máskor könnyedek, mint az égen a felhő. Gyakran úgy néztek ki, mintha a mező illatos virágai lennének. Természetesen ru-határukban volt égkék, fűzöld darab is, szoknyáik a szivárvány minden színében pompáztak, de kedvelték a pöttyös, csíkos és kockás viseletet is. Nem volt kedvencük, minden ruhát egyformán szerettek, éppen ezért a pillanat-nyi hangulatuk határozta meg, hogy aznap mit vesznek fel. Ezen a reggelen Janka piros, Hanna kék, Panka pedig egy virágmintás ujjatlan szoknyát választott. Elégedettek voltak a megjelenésükkel, így boldogan, mosolyogva indultak az erdőbe, hogy megnézzék, mit csinálnak a többiek. Épphogy elkezdtek repülni, amikor megpillantották Katicát, és megdöbbentek:

-    Katica, te mindig ebben a piros alapon fekete pöttyös ruhában vagy? – kezdte Hanna.
-  Nem unod? – kérdezte Panka.
-    Nem szeretnél egy szebb ruhát? – kíváncsiskodott Janka.
Katica értetlenül nézett. Nem volt másik ruhája, világ életében ebben járt, és ez nem zavarta.
-       Én szeretem ezt a ruhát – felelte.
-         Szereted, mert még nem viseltél mást – mondta Janka.
-    A kedvünkért próbálj ki egy másik darabot! – kérte Hanna. – Sokkal jobban fogod magad érezni! Hidd el!
Katica kicsit vonakodott ugyan, de beleegyezett abba, hogy másik ruhát varázsoljanak neki a tündérek. A lányok össze-érintették a varázspálcájukat, és a katicabogáron máris egy kockás ruha volt. Azonban Katica ebben a szoknyában nem érezte jól magát, és ezt meg is mondta. A tündérlányok ezután egy sárga, fekete csíkos blúzt varázsoltak a kicsi bogárra, amihez fekete nadrágot viselt. Ez jobban tetszett Katicának, kicsit bátortalan volt még, de úgy döntött repül egy próbakört. Alig indult el, amikor Zümi, a méhecske kacagni kezdett mellette.
-  Jelmezbálba készülsz barátom, vagy engem akarsz utánozni? – kérdezte nevetve.
Katica senkit nem akart utánozni, ezért visszarepült a tündérekhez, megkérte őket, hogy adjanak rá másik ruhát. A lányok kitalálták, hogy rózsaszín alapon sárga szívecskés köpenyt kap a katicabogár. Tetszett Katicának az új öltözéke, ezért vidáman röpködött az erdőben. Amint kiért a rétre találkozott Mimivel, aki csodálkozva nézett rá.
-        Ki vagy te, szépséges bogárka? Még sosem láttalak az Illatos réten. Igaz, nem rég költöztünk ide, és lehet, hogy nem ismerek mindenkit. Engem Miminek hívnak.
A katicabogár bosszúsan válaszolt: - Katica vagyok, a hétpettyes katicabogár.
-      Hétpettyes? – nevetett Marci. – Talán inkább hétszívecskés! Hétszívecskés katica, hétszívecskés katica! – mondogatta Marci.
- Ejnye, Marci! Nem szabad csúfolódni! – szólt öccsére Mimi. – Nekem tetszik Katica új ruhája.
De ezt már nem hallotta a barátjuk, mert sértődötten visszarepült a tündérekhez.
-  Nem akarok mintás ruhát! – kiáltotta durcásan.
-     Rendben van! – mosolyogtak a tündérlá-nyok.
-     Mondd meg, hogy melyik a kedvenc szí-ned, és mi o-lyan ruhát va-rázsolunk neked! – mondta Janka.
-     A mezők végtelen zöldje nagyon tetszik! Zöld ruhát szeretnék! – kérte Katica.
A tündérlányok összeérintették a varázspálcájukat, és a csöpp bogáron máris zöld köpeny pompázott.
Katica megköszönte a tündérek kedvességét, majd az Illatos rétre repült, ahol fáradtan megpihent egy fű-szálon. Békésen szendergett, amikor enyhe nyomást érzett a hátán. Kiabálni kezdett, és szerencsére így elkerülte azt, hogy a nyuszi kilapítsa. Nyunyó nyuszi a réten legelészett, és éppen le akart ülni a fűbe, hogy elrágcsálja a sok ízes falatot, amikor meghallotta Katica hangját. Látni nem látta, mert a zöld ruhájában bele-olvadt a rét zöldjébe.
-    Majdnem rám ültél! – mérgelődött Katica.
-   Ne haragudj! Nem láttalak! – szabadkozott Nyunyó. – Mi lett a szép pettyes ruháddal?- kíváncsiskodott a nyuszi.
-      A tündérek unalmasnak találták, ezért varázsoltak nekem másikat – felelte a katicabogár.
Éppen arra repült Tünde néni, és meghallotta, hogy mit mondott a bogárka. Nyomban magához hívta a lányait: - Hanna, Janka, Panka, gyertek csak ide! –kiáltotta.
A lányok azonnal a réten termettek.
-     Miért varázsoltatok új ruhát Katicára? – kérdezte Tünde néni.
-     Azért, mert unalmasnak találtuk a köpenyét – felelte Hanna.
-   Sajnáltuk szegényt – tette hozzá Panka.
-       Lányok! Nem a divat a legfontosabb a világon! Azért mert nektek nem tetszik valami, nem kell változtatnotok rajta. Vannak olyanok, akik szeretik az állandóságot, és akkor boldogok, ha nem változik körülöttük a világ. Katica akkor érzi jól magát, ha piros és hétpettyes a köpenye. Varázsoljátok gyorsan vissza olyanra, amilyen volt! – mondta feddő hangon Tünde néni.
A tündérek összeérintették a pálcájukat, és Katica újra a régi, megszokott ruhájában tündökölt. Örült, mert így érezte igazán jól magát, így volt ő a Hétpettyes katica-bogárka.