Várakozás

Várakozom az eljövetelre,

Tudom, hogy Krisztus itt lesz Szenteste.
Gyertyát gyújtok minden vasárnap,
S amikor már négyen világítának,
Feldíszítem a karácsonyfát,
Így várom hozzánk Isten fiát!

 

Ünneplőbe öltözik testem és lelkem,

S hagyom, hogy a szeretet átjárjon engem.
Különleges nap ez, tudom jól,
A kicsi Jézust ölelte jászol.
Születésnapja van őneki,
A karácsonyfa alja ajándékkal teli.
Őt köszöntjük,
a csomagok mégis rám várnak.
Köszönöm Jézus, jó vagyok, várlak!

Márton-nap

 

Elbújt a libaólba Márton,

Nem akarta, hogy püspökké váljon.
Gágogtak a pici libák sorban,
Elárulták, hogy Mártonunk hol van.

 

Az eltűnt teknő

 

Az Illatos rét szélén, a Kerek erdő mellett vidáman ébredtek a lakók. Mimi öccsével, Marcival a patakhoz indult, hogy megmosakodjon, és egy jót pancsoljon, mielőtt iskolába megy.

A tündéreknek viszont alig volt erejük felkelni. Ahogy minden nap, úgy most is először a szobában álló kicsi tálkához repültek, hogy felfrissítsék magukat az illatos rózsavízzel.

- Csodákra képes ez a víz – mondta mosolyogva Hanna.

- Igen - bólogatott Janka –, amint az arcomhoz ér, máris üde, és friss leszek.

- Eltűnteti a fáradtságot és a rosszkedvet – folytatta Panka.

- Jó, hogy anya idevarázsolta nekünk – csilingelték egyszerre a lányok.

- Egy dolgot nem értek – töprengett Panka. – Miért ilyen egyszerű, fehér tálban van ez a fenséges rózsavíz?

- Igazad van – mondta döbbenten Janka. – Ennél szebb tálat érdemel a vizünk.

- Varázsoljunk ide valami igazán szépet! – mondta lelkesen Hanna.

- Varázsoljunk! – bólogattak a testvérei.

Gyorsan összeérintették a varázspálcájukat, és elmondtak három különféle varázsigét. A tál azonnal átváltozott egy fura, pacás, elhanyagolt lavórrá.

- Ez meg mi? – sikította Panka.

- Nem tudom – fintorgott Hanna. - Valamit nagyon elrontottunk.

- Inkább legyen újra fehér! – mondta Panka.

- Az jó lenne! – bizonytalankodott Janka. – De én nem tudom, hogy kell visszaváltoztatni. Nem figyeltem eléggé, mikor anya ezt tanította.

- Én sem! – mondták egyszerre a testvérei.

- Ez a förtelem akkor se maradhat itt! – kiáltotta Hanna.

- De nem ám! – mosolygott Janka. – Van egy ötletem! Menjünk el az erdőbe, és keressünk valami szépet, amibe az illatos vizünket beletehetjük!

Testvérei egyetértően bólogattak, így hármasban elindultak, hogy megkeressék a tökéletes tálat. Először a mezőn repültek keresztül, itt több virág kelyhét is megfelelőnek találták a feladatra, ám eszükbe jutott anyukájuk intelme, miszerint a szépség nem minden.

- Gyönyörű ez a virág! – lelkesedett Panka.

- Gyönyörű, de kifolyik belőle a víz! – mondta Janka.

- A szépség nem minden! – bölcselkedett Hanna.

- Valami erősebb dolog kell nekünk! – állapította meg Janka.

Így gondterhelten az erdő felé repültek. Hamarosan találtak egy kicsiny kalapot, ami egy makkról esett le. De sehogy sem tudták elképzelni, hogy ezt a barna, egyszerű valamit a szobájukba bevigyék. Ezután megpróbálták levenni a gomba kalapját, de az mérgesen rájuk kiáltott: - Ne ráncigáljátok a kalpagom! Nem adom nektek!

A tündérek gyorsan tovaröppentek, és a tó felé vették az irányt. A víz partján leültek, megpihentek, és amint fáradtan nézelődni kezdtek megakadt a tekintetük Teknőc Ede páncélján.

- Milyen szép Ede páncélja! – mondta sóvárogva Hanna.

- Van egy ötletem! – csillant fel Janka szeme.

- Le akarod venni Ede páncélját? – kérdezte Panka. – A gomba kalapját se tudtuk lerángatni, mert észrevette. Edének is biztosan feltűnne.

- Levenni? Ki akarja levenni? Tündérek vagyunk. Varázsoljuk a tálunk helyére!- mondta Janka.

- A tálat pedig varázsoljuk Ede hátára, úgy hátha nem veszi észre, hogy eltűnt a páncélja! – folytatta Hanna.

- Szerintem ez nem jó ötlet! – bizonytalankodott Panka, de testvérei gyorsan meggyőzték az ellenkezőjéről. Nem volt nehéz dolguk, mert Pankának is tetszett Ede teknője.

A tündérek elégedetten repültek haza, és élvezettel nézegették új szerzeményüket.

- Még a kézmosás is jobban esik ebben a teknőben- mosolygott elégedetten Janka.

Hanna megmosta az arcát, majd így szólt: –  A bőröm is szebb és üdébb lett, biztos a teknőnek köszönhető.

Eközben a manógyerekek is végzetek a tisztálkodással, így a patak partjától a tó felé indultak el. A víz mellett majdnem földbe gyökerezett a lábuk. Ede a homokban szundikált, de gyönyörű páncélja helyett, valami furcsa tárgy volt a hátán.

Mimi Edéhez szaladt.

-      Mi történt veled barátom? Talán beteg vagy? – kérdezte aggódva.

- Mért lennék beteg? – lepődött meg Ede.
- A teknőd, olyan csúnya foltos és fura – mutatott Ede hátára Marci.
Ede a víztükörbe pillantott, és megrémült. – A teknőm, a gyönyörű páncélom, az ékességem, a díszem, eltűnt, elveszett! – zokogta.
A kiabálásra Ede köré sereglettek az erdő és mező állatai. Megérkezett a nyuszi, a mókus, a róka, a bagoly, a medve, a lepke, a harkály és a méhecske. Mindenki Edét faggatta, nem értették, hogy mi történt. A teknőc röviden válaszolt: - Elaludtam, és mire felébredtem ez a borzalom volt a hátamon.
- Ha annyira nem tetszik, vegyük le! – mondta Marci és leemelte Ede hátáról a lavórt.
- Jaj, add vissza gyorsan! Szégyenlős vagyok! – kiáltotta a teknős és máris visszaugrott a lavór alá.
- De ha nem tetszik, akkor valamit tennünk kell! – mondta bölcsen Bagoly bácsi.
- Mi lenne, ha átfestenénk? – próbált segíteni Mimi.
- Jó ötlet! – mondták a többiek, de Ede a régi páncélját akarta visszakapni.
- Akkor keressük meg! – mondta a nyuszi.
- Várjatok csak! – kiáltotta Züm-züm. – Én már láttam ezt a valamit valahol. Ede, feküdj csak a hátadra, úgy hogy a lábad legyen felfelé!
- Á, ez egy lavór! – kiáltotta a róka.
- Valóban, ez egy lavór – mondta Züm-züm –, és én azt is tudom, hogy kié. A tündérlányoké.
- A tündérek vitték el Ede páncélját! –kiáltotta Marci. – Szerezzük vissza az ellopott teknőt!
Mindannyian elindultak a tündérek háza felé. Züm-züm berepült a lányok szobájába, és onnan kiáltott a többieknek: - Jól gondoltuk, itt van Ede teknője!
A nagy zajra kinézett Tünde néni is: - Mi történt? – kér-dezte kíváncsian.
- Visszahoztuk a lányok tálát, és szeretnénk visszakérni a teknőmet! – felelte a páncél tulajdonosa.
- Hanna, Janka, Panka, gyertek csak ide! – kiáltotta Tünde néni. – Meséljétek el nekem, hogy került Ede hátára a tálatok!
- Az úgy volt - kezdte Hanna –, hogy unalmasnak találtuk a kézmosónkat.
- Varázsolni akartunk egy szebbet – folytatta Panka.
- De elrontottunk valamit – fejezte be Janka.
- Igen? – kérdezte Tünde néni. – Folytassátok!
- Ekkor úgy gondoltuk, hogy szerzünk egy jobb kéz-mosót. Ede páncélja tökéletesnek tűnt, ezért elcseréltük – mondták a lányok.
- Elcserélni csak úgy lehet valamit, ha mind a két fél  akarja! – mondta Tünde néni. – De ahogy én látom a helyzetet, Ede nem tudott a cseréről. Lányok, ma sok hibát követtetek el! Először is, ha valami nem tetszik, akkor nem az a megoldás, hogy mástól csentek helyette egy jobbat! Másodszor, ha hibáztok, helyre kell hoznotok. Varázsolnotok kellett volna egy újabb tálat! Harmadszor, ha nem boldogultok egyedül, akkor kérjetek segítséget! Negyedszer, a csere nem egyoldalú dolog.
- Nagyon haragszol anya? – kérdezte Panka.
- Adjátok vissza Ede páncélját! – mondta Tünde néni.
- A lavórral mi legyen? – érdeklődött Hanna.
- Vigyétek be a szobátokba!
- De olyan csúnya! – nyafogták egyszerre a lányok.
- Akkor tegyetek róla, hogy szebb legyen! Mossátok le, fessétek át! – felelte Tünde néni.
A tündérlányok fintorogva ugyan, de megtették azt, amit anyukájuk kért. Egész délután a kézmosót szépítették. Estére jól el is fáradtak, de elérték, amit akartak, nekik volt a legszebb táluk az erdőben.
- Remélem tanultatok az esetből! – mondta Tünde néni.
- Igen anya! –felelték a lányok.
Ezen az estén mindenki boldogan bújt az ágyába, egyedül Mimi érzett egy kicsi szomorúságot. Ő is tündér akart lenni. Szeretett volna repülni, és varázsolni. Tudta, hogy ő soha nem venné el azt, ami nem az övé. Elaludt, és azt álmodta, hogy repül a rét felett, és segít a barátainak. Csak remélhette, hogy az álma egyszer valósággá válik.

 

Társasjáték

Mivel ma születésnapom van, lementhetitek a társasjátékom innen, a blogomból. A/3-ban olvasható!

A katica új ruhája

 

 

Egy napsütéses reggelen az Illatos rét mellett, a Kerek erdő szélén a tündérlányok éppen a ruháik között válogattak. Nagyon szerettek az évszaknak megfelelően, csinosan öltözködni. Néha frissek voltak, mint a lágy szellő, máskor könnyedek, mint az égen a felhő. Gyakran úgy néztek ki, mintha a mező illatos virágai lennének. Természetesen ru-határukban volt égkék, fűzöld darab is, szoknyáik a szivárvány minden színében pompáztak, de kedvelték a pöttyös, csíkos és kockás viseletet is. Nem volt kedvencük, minden ruhát egyformán szerettek, éppen ezért a pillanat-nyi hangulatuk határozta meg, hogy aznap mit vesznek fel. Ezen a reggelen Janka piros, Hanna kék, Panka pedig egy virágmintás ujjatlan szoknyát választott. Elégedettek voltak a megjelenésükkel, így boldogan, mosolyogva indultak az erdőbe, hogy megnézzék, mit csinálnak a többiek. Épphogy elkezdtek repülni, amikor megpillantották Katicát, és megdöbbentek:

-    Katica, te mindig ebben a piros alapon fekete pöttyös ruhában vagy? – kezdte Hanna.
-  Nem unod? – kérdezte Panka.
-    Nem szeretnél egy szebb ruhát? – kíváncsiskodott Janka.
Katica értetlenül nézett. Nem volt másik ruhája, világ életében ebben járt, és ez nem zavarta.
-       Én szeretem ezt a ruhát – felelte.
-         Szereted, mert még nem viseltél mást – mondta Janka.
-    A kedvünkért próbálj ki egy másik darabot! – kérte Hanna. – Sokkal jobban fogod magad érezni! Hidd el!
Katica kicsit vonakodott ugyan, de beleegyezett abba, hogy másik ruhát varázsoljanak neki a tündérek. A lányok össze-érintették a varázspálcájukat, és a katicabogáron máris egy kockás ruha volt. Azonban Katica ebben a szoknyában nem érezte jól magát, és ezt meg is mondta. A tündérlányok ezután egy sárga, fekete csíkos blúzt varázsoltak a kicsi bogárra, amihez fekete nadrágot viselt. Ez jobban tetszett Katicának, kicsit bátortalan volt még, de úgy döntött repül egy próbakört. Alig indult el, amikor Zümi, a méhecske kacagni kezdett mellette.
-  Jelmezbálba készülsz barátom, vagy engem akarsz utánozni? – kérdezte nevetve.
Katica senkit nem akart utánozni, ezért visszarepült a tündérekhez, megkérte őket, hogy adjanak rá másik ruhát. A lányok kitalálták, hogy rózsaszín alapon sárga szívecskés köpenyt kap a katicabogár. Tetszett Katicának az új öltözéke, ezért vidáman röpködött az erdőben. Amint kiért a rétre találkozott Mimivel, aki csodálkozva nézett rá.
-        Ki vagy te, szépséges bogárka? Még sosem láttalak az Illatos réten. Igaz, nem rég költöztünk ide, és lehet, hogy nem ismerek mindenkit. Engem Miminek hívnak.
A katicabogár bosszúsan válaszolt: - Katica vagyok, a hétpettyes katicabogár.
-      Hétpettyes? – nevetett Marci. – Talán inkább hétszívecskés! Hétszívecskés katica, hétszívecskés katica! – mondogatta Marci.
- Ejnye, Marci! Nem szabad csúfolódni! – szólt öccsére Mimi. – Nekem tetszik Katica új ruhája.
De ezt már nem hallotta a barátjuk, mert sértődötten visszarepült a tündérekhez.
-  Nem akarok mintás ruhát! – kiáltotta durcásan.
-     Rendben van! – mosolyogtak a tündérlá-nyok.
-     Mondd meg, hogy melyik a kedvenc szí-ned, és mi o-lyan ruhát va-rázsolunk neked! – mondta Janka.
-     A mezők végtelen zöldje nagyon tetszik! Zöld ruhát szeretnék! – kérte Katica.
A tündérlányok összeérintették a varázspálcájukat, és a csöpp bogáron máris zöld köpeny pompázott.
Katica megköszönte a tündérek kedvességét, majd az Illatos rétre repült, ahol fáradtan megpihent egy fű-szálon. Békésen szendergett, amikor enyhe nyomást érzett a hátán. Kiabálni kezdett, és szerencsére így elkerülte azt, hogy a nyuszi kilapítsa. Nyunyó nyuszi a réten legelészett, és éppen le akart ülni a fűbe, hogy elrágcsálja a sok ízes falatot, amikor meghallotta Katica hangját. Látni nem látta, mert a zöld ruhájában bele-olvadt a rét zöldjébe.
-    Majdnem rám ültél! – mérgelődött Katica.
-   Ne haragudj! Nem láttalak! – szabadkozott Nyunyó. – Mi lett a szép pettyes ruháddal?- kíváncsiskodott a nyuszi.
-      A tündérek unalmasnak találták, ezért varázsoltak nekem másikat – felelte a katicabogár.
Éppen arra repült Tünde néni, és meghallotta, hogy mit mondott a bogárka. Nyomban magához hívta a lányait: - Hanna, Janka, Panka, gyertek csak ide! –kiáltotta.
A lányok azonnal a réten termettek.
-     Miért varázsoltatok új ruhát Katicára? – kérdezte Tünde néni.
-     Azért, mert unalmasnak találtuk a köpenyét – felelte Hanna.
-   Sajnáltuk szegényt – tette hozzá Panka.
-       Lányok! Nem a divat a legfontosabb a világon! Azért mert nektek nem tetszik valami, nem kell változtatnotok rajta. Vannak olyanok, akik szeretik az állandóságot, és akkor boldogok, ha nem változik körülöttük a világ. Katica akkor érzi jól magát, ha piros és hétpettyes a köpenye. Varázsoljátok gyorsan vissza olyanra, amilyen volt! – mondta feddő hangon Tünde néni.
A tündérek összeérintették a pálcájukat, és Katica újra a régi, megszokott ruhájában tündökölt. Örült, mert így érezte igazán jól magát, így volt ő a Hétpettyes katica-bogárka.        

 

Megjelent a legújabb mesekönyvem: Mimi és a tündérek címmel. Hamarosan ízelítőt is olvashattok belőle itt a blogomban.

Mimi és a tündérek

 

Mimi a manólány kedves és jóságos. Éppen ellentéte az Illatos réten lakó kistündé-reknek: Hannának, Jankának és Pankának. A tündérek csak magukkal foglalkoznak, nem figyelnek az iskolában, ezért sorra elrontják a varázslatokat. Tünde néni az anyu-kájuk nagy szeretettel és odafigyeléssel okítja lányait és bízik benne, hogy egyszer igazi tündérré válnak.

 

 

Naphívogató (hangfelvétel)

Mondóka-Naphívogató

Szél, szél, kedves szél,
Minden felhőt elvigyél,
Süssön ki a meleg Nap,
Örüljön a gyerekhad!

Eső (hangfelvétel)

Mondóka-Eső

Esik eső csepereg,
Megáznak a verebek.
Én nem ázok, nem fázok,
Esernyővel sétálok.

Kissárkány (hangfelvétel)

Kissárkány

Panni kiment a kertbe, megforgatta a virágját, és forogni kezdett vele a világ. Hirtelen a sárkányréten találta magát, ahol egy kissárkány sírdogált.
- Miért sírsz? – kérdezte Panni.
- Nem találom a szüleimet! – szipogta az állat.
- Nem találod? – csodálkozott Panni. – Hová mentek?
- Nem tudom – rázta a fejét a kissárkány. – Először apukám repült el valahová, de nem jött haza, így anyukám elindult, hogy megkeresse, de azóta őt sem láttam.
- Régen eltűntek? – folytatta a faggatózást Panni.
- Kétszer ment le a Nap, és kétszer kelt fel azóta – felelte a sárkány.
- Áhá, szóval két napja – mondta Panni. – Hát az elég hosszú idő. Nem tudod, hova mehettek?  - kérdezte a lány.
- Sajnos nem – rázta a fejét a sárkányfióka.
- Gondolkodj egy kicsit, miről beszélgettetek utoljára!
- A szülinapomról – mondta az állat. - Most leszek egyéves- húzta ki magát büszkén.
- És mit kértél? – kíváncsiskodott Panni.
- Tudod kislány, van egy labdákat termő fa, az Égigérő - szikla tetején. Azt kértem, hogy arról a fáról hozzanak nekem, egy gyönyörű, piros labdát.
Panni felvidult. – Szerintem ott megtaláljuk a szüleidet! Tudod, merre kell menni? – kérdezte.
- Tudom – mosolygott a kis egyfejű.
- Akkor menjünk! – kiáltotta a kislány.

El is indultak nyomban, a kissárkány mutatta az utat. Nem jutottak még messzire, amikor meglátták a kissárkány anyukáját egy sárkánycsapdában. Szerencsére Panni könnyen ki tudta szabadítani, csak a csomót kellett kioldania. A kissárkány boldogan ugrott anyukája nyakába.
- Anya, anya, de jó, hogy megtaláltalak – mondta.
Mostantól gyorsabban haladtak, mert Panni felült a sárkánymama hátára, és máris repültek a sziklacsúcs felé.
Már messziről látták, hogy a sárkány beszorult két szikla közé. Gyorsan odarepültek, és a sárkányanyuka megpróbálta kiszabadítani a párját, de nem boldogult a sziklákkal, egyedül kevés volt hozzá.

Ekkor szikrázni kezdett Panni virágján a piros szirom, a kislány gyorsan meg is dörzsölte, és nyomban hatalmas ereje lett a neki is. A sárkányanyuka az egyik sziklát húzta, Panni a másikat, és máris kiszabadult sárkányapuka a fogságból. Ezt követően sárkánymama átrepült a sziklacsúcs felett leszedett a fáról egy piros labdát a kissárkánynak, egy rózsaszínt pedig Panninak. Ezután visszarepültek a sárkányrétre, ahol Panni még egyet labdázott a kissárkánnyal, majd elköszönt a sárkánycsaládtól, megforgatta a virágját és a labdájával együtt visszament a kertjükbe.

A boszorkány seprűje (hangfelvétel)

A boszorkány seprűje

Panni kiment a kertbe, leült a kedvenc diófája alá, megforgatta a virágját és forogni kezdett vele a világ. Egyszer csak egy hatalmas torony mellett találta magát, ami előtt egy királyfi járkált fel, alá. Megkérdezte a királyfit, hogy mi járatban van erre. A királyfi elmondta, hogy ki akarja szabadítani a szerelmét a toronyból, de sehogy sem tud hozzá feljutni, mert az olyan magasan van.
- Ilyenkor nem a hajukat szokták leengedni a királylányok? – kérdezte elgondolkodva Panni.
- De igen – felelte a királyfi –, de sajnos a királylánynak még nincs olyan hosszú haja, hogy leérjen a földig.
- Itt egy ajtó, ezen keresztül fel bírsz szaladni – mutatott az ajtóra Panni.
- Valóban ott van az ajtó, azt én is látom. Sokan elindultak már ezen keresztül a királylányhoz, de vissza még senki nem tért, úgyhogy ezt nem szeretném megpróbálni. Valami mást kell kitalálnom – mondta a királyfi.
- Talán fel kellene repülnöd – vetette fel Panni. – Mi tud repülni? – gondolkodott hangosan tovább.
- A sárkányok, a boszorkányok tudnak repülni, na meg a madarak, de azok nem bírnak el engem – felelte a királyfi. – A sárkányt sehogy nem tudom rávenni, hogy repüljön velem- gondolkodott tovább a királyfi.
- Akkor lopjuk el a boszorkány seprűjét – javasolta Panni.
- Jó ötlet! – örült meg a királyfi.
El is indultak a boszorkány háza felé. Hamar odaértek és bekopogtak a banya házának az ajtaján.
A boszorkány kinézett az ablakon: - Mi járatban vagytok erre? – kérdezte komoran.
- Eltévedtünk, és úgy látjuk, hogy ma már nem jutunk ki az erdőből. Szállásra és élelemre lenne szükségünk – felelte a királyfi.
- Persze nem ingyen gondoljuk – mondta ártatlan képpel Panni. – Pénzünk ugyan nincs, de szívesen segítünk neked.
A boszorkány úgy gondolta, hogy ezzel az üzlettel csak jól járhat, a házban elférnek a vendégek és a segítségük pont jól jön. Elküldte őket az erdőbe gyík májért, béka lábért, denevér szárnyért és különböző varázsfüvekért. Panni és a királyfi fanyalogva ugyan, de teljesítették a boszorkány kérését. Miután visszatértek a banya házába, Panni ki akart sepregetni, de a boszorkány rákiáltott:- Tedd, le azonnal, a seprűmhöz senki nem érhet! – ezzel kikapta a seprűt a kislány kezéből, elmormogott egy varázsigét és elrepült.

- Főzzetek vacsorát!- kiáltotta vissza a magasból a boszorkány.
Panni keseregni kezdett. Elérhetetlennek érezte a seprűt. A banya ezek után biztosan még jobban oda fog rá figyelni. Ám ekkor a királyfinak remek ötlete támadt.
- Főzzünk vacsorát és keverjünk bele altatót! – javasolta.
- Jó ötlet – vidult fel Panni. –A boszorkány üvegcséi között bizonyára találunk olyat is, aminek altató hatása van.
Kimentek a konyhába és gyorsan végig nézték a fiolákat. Szerencséjük volt, mert hamar ráakadtak a keresett szerre.
Megfőzték a vacsorát, belekeverték az altatót, megterítettek, majd várták, hogy a boszorkány hazaérjen. Hamarosan megérkezett a banya, éhesen asztalhoz ült, falni kezdte az ételt, és nem tűnt fel neki, hogy vendégei csak ímmel-ámmal esznek a tányérból.
Vacsora után elmosogattak, elpakoltak, és mire végeztek, addigra a banya hangosan hortyogott. Csendben a seprűhöz osontak, felültek rá, de az csak nem akart repülni. Ekkor Panninak eszébe jutott, hogy a boszorkány varázsigét mormogott mielőtt elindult. Pont hallotta, hogy a banya mit mondott a seprűnek.
- Seprűm, seprűm repülj velem, messze, mint a képzeletem! – mondta Panni.
A seprű felemelkedett és elvitte őket a királylányhoz, akit így könnyedén kiszabadítottak. A banya seprű nélkül nem tudott utánuk menni.

A királyfi feleségül vette a királylányt, nagy lakodalmat csaptak, Panni is ott volt, táncolt sokat. Majd megforgatta a virágját és hazament a diófa alá. Szerencséjére időben érkezett, mert a szülei éppen vacsorázni hívták.

Panni királylány lesz (hangfelvétel)

Panni királylány lesz

Panni kiment a kertbe, megforgatta a virágját, forogni kezdett vele a világ. Egy palotában találta magát, ahol egy szakasztott ugyanolyan kislány állt, mint ő. A másik lány fején korona volt, de nem sokáig, mert gyorsan levette a fejéről, és átette Panniéra, majd elszaladt, de futtában még visszakiáltotta:
- Köszönöm, hogy jöttél, egy napig szabad lehetek! Nem soká visszajövök, ne tűnj el!
Panni a királylány után szaladt, de amint kiért a szabadba, hatalmas szél támadt, az ég elsötétült, és egy nagy sárkány máris magával ragadta. Hősünk megpróbálta felidézni, hogy mit tud a sárkányokról. Először az jutott eszébe, hogy van hét-, tizennégy-, huszonegy fejű sárkány, meg persze ott van Süsü, akinek csupán egy feje van, de több nem jutott eszébe. Még annyi talán, hogy királylányokat szokott elrabolni. –De hát ő nem királylány. Jaj, vagy mégis, hiszen a fején ott volt a királylány koronája, és most mindenki azt hiszi, hogy ő az igazi királylány.
A sárkány elvitte Pannit, egy kénkövest- bűzt árasztó szakadék szélére, ahol a sziklacsúcson egy rejtett zugban volt a barlangja. Letette a kislányt, majd mintha az ott se lenne vitatkozni kezdett saját magával.
- Mi legyen vele? – kérdezte az ötödik fej a többieket.
- Szerintem együk meg! – mondta az első fej.
- Ugyan már, nem azért raboltuk el! – állította le a hetedik fej éhes társát.
- Aludjunk egyet mielőtt eldöntjük! – javasolta a negyedik fej, aki mindig álmos volt.
Persze, és feküdjünk le éhesen – morgolódott az első.
- Tudvalevő,hogy a királylányokat sokan megpróbálják kiszabadítani. Együk meg a hős lovagokat! – okoskodott a hatodik fej.
- Vagy kérjünk érte váltságdíjat, és vegyünk belőle nekem gyógyszert – mondta náthás hangon a második fej.
- Kötözzük meg, nehogy elszökjön éjjel! – mondta mosolyogva az első fej. – Ráadásul így könnyebben bele tudjuk dobni a levesbe is – súgta kaján vigyorral az arcán.
- Nem esszük meg! – mondta mérgesen harmadik fej.
- Fogjuk munkára! Főzzön, mosson, takarítson! – javasolta a hatodik fej.
- Szerintem zárjuk le a vitát, és aludjunk! – mondta félálomban negyedik fej.

A többiek is belátták, hogy jobban járnak, ha pihennek, mert friss elmével jobb döntést tudnak hozni. Szépen, lassan álomba szenderültek. Panni pedig döbbentem kuporgott a fal mellett. Ha kalandot akart, most megkapta. Minden vágya az volt, hogy hazamehessen a diófa alá. Megtehette volna, csak a virágját kellett volna megforgatnia, de nem akarta cserbenhagyni a királylányt. Inkább a sárkánynál maradt, és ő is lassan álomba szenderült.
Reggel nagy zajra ébredtek.
- Remek, meg is érkezett az első királyfi – mondta az első fej álmosan.
A harmadik fej tüsszentett egyet, mert még mindig náthás volt, és persze némi tüzet is lövellt a hapcival. Erre a királyfi megijedt, és elszaladt.
- Látod királylány, nem ő volt az igazi – mosolygott a hatodik fej.
Nem volt idejük beszélgetni, mert máris megérkezett a második királyfi. Ő bátran nekivágott a függőhídnak, nagy nehezen átkapaszkodott rajta, de a sziklával nem boldogult, onnan minduntalan visszacsúszott. Hamarosan feladta a próbálkozást, és hazasomfordált.
- Remek,- gondolta Panni – ezek az emberek fogják megmenteni az életem.
Ám ekkor megérkezett a harmadik királyfi, aki nem próbált meg bejutni a barlangba, és nem is félt a tűzokádó szörnytől.
- Gyere te sárkány! Küzdjünk meg! – kiabálta hetykén.
- Gyere fel! – mondta mérgesen a hatodik fej.
- Gyere le! Hadd lássák az emberek, hogy miként győzlek le! Vagy talán félsz? –kérdezte a királyfi.

A sárkánynak se kellett több, gyorsan lement a királyfihoz, és összecsaptak.
De ez a fiú nagyon trükkös volt ám, a sárkány alig tudta szemmel követni, olyan gyorsan mozgott. Az ötödik meg a hatodik fej össze is gabalyodott a nagy nézelődésben, így ők nem tudtak részt venni a küzdelemben. A hetedik fejnek a száját bekötötte a királyfi, de annyira hirtelen, hogy az csak akkor eszmélt fel, mikor a kötél béklyójába került. A harmadik fej meg akarta harapni a királyfit, de az maga elé emelte a pajzsát, amibe a sárkány beütötte a fejét és elájult. A negyedik fej szokás szerint álmos volt, és el is aludt. Az első fej támadásba lendült, de őt kővel megdobálta a királyfi és az feladta a küzdelmet. A beteg másodiknak pedig adott egy üveg gyógyító varázsfőzetet, aki ezért nagyon hálás volt, és cserébe nem bántotta a jótevőjét.
A hős lovag ezek után felmászott Pannihoz, kiszabadította, majd elindult vele az otthonába. Panni vissza akart menni a királylány szobájába, ezért megkérte a királyfit, hogy miután a várhoz értek, hagyja magára, mert szeretne átöltözni. Gondolta megforgatja a virágját és hazamegy a szüleihez, a királylányt meg majd megkeresi valaki. De ebben a pillanatban belépett az ajtón az igazi királylány, megölelte, megpuszilta Pannit, hálás volt neki azért, hogy egy napra szabadon járhatott, kelhetett. Megköszönte a kislány segítségét, ezután visszavette a koronát, majd kiment a királyfihoz.
Panni pedig megforgatta a virágját és hazament a szüleihez, hogy kipihenje ezt az izgalmas kalandot.

Mesék születése

Mira már tündérmesékre, varázslatra vágyik, és egy-egy történetet szívesen meghallgat újra meg újra. Ő már észreveszi, ha valami nem úgy hangzik el, ahogy előzőleg. Ezért először MP3-ra mondtam a meséket, majd leírtam, és illusztráltam. Készíteni akartam egy mesekönyvet a lányaimnak, amiből a család bármelyik tagja megelevenítheti a történeteket. Ezt követően néhány kisgyerekes barátnőmnek megmutattam a „kéziratot”, és felbuzdulva a pozitív visszajelzésen, nemcsak egy mesekönyvet készítettem a kiadóval, hanem többet.
A történetek nem teljesen tudatosan születtek, de utólag látom, hogy a tudatalattim jól irányított. Nem akartam harcolós rémségeket írni. Nem vágytam arra, hogy boszorkányoktól, sárkányoktól rettegjenek a gyerekeim, és mindazok, akik olvassák a meséket. Izgalmat, csodát szerettem volna csempészni a mesékbe, hogy valóban kalandot jelentsenek a kicsiknek, hiszen ők a fantáziájukban megjelenő dolgokat is gyakran valóságnak élik meg.
A kicsi gyerekek fokozatosan próbálgatják az önálló létezést. Nézegetik saját erejüket, tudásukat, és ha nem boldogulnak, akkor jó esetben segítséget kérnek a szüleiktől, a felnőttektől. A mesékben Panni segít a különböző szereplőknek, de ha elakad, akkor a varázsvirágjához fordul. A virág minden szirma más „titkot rejt”. Szinte reflexből választottam az egyes szirmok tulajdonságait, ahogyan a színüket is, utólag átgondolva mégis úgy látom, hogy az óvodás, kisiskolás gyermek félelmeit segít feloldani. A legtöbb szülő már szembesült azzal, hogy csemetéje fél a sötétben. Pannival az sosem történhet meg, hiszen, ha megdörzsöli a virágján a citromsárga szirmot, akkor az azonnal világítani kezd.
Sokszor próbálgatják a gyerekek az erejüket is, és alig várják, hogy bizonyos dolgokat fel tudjanak emelni, arrébb tudjanak tolni, stb. Panni erejét a piros virágszirom növeli meg. Sziklákat tud eltolni, sárkányokat képes legyőzni a szirom ereje által.
Vajon mire van még szüksége egy gyermeknek? Szeretetre. Hiszen ez az alapja mindennek. A rózsaszín szirom szeretetet ad, de erre sose lesz szüksége Panninak, mert megkapja ezt az érzést a körülötte lévőktől. Viszont fokozza a biztonságérzetét az a tudat, hogy bármilyen haragos lényt szeretettel tud megtölteni, ha megdörzsöli a rózsaszín virágszirmot.
A mesék világában azonban nem elég ez a három dolog, ott szükség van a varázslatra, a mágiára, illetve ennek a feloldására is. Ebben a lila szirom segít. Ha pedig nem akarja Panni a varázslatot használni, például egy fagyos, hideg helyzetben, akkor egyszerűbben is tud meleget „csinálni”, még pedig úgy, ha megdörzsöli a narancssárga szirmot.
A virág elrepíti a mesék világába a kislányt, segíti a történetek közben, majd a végén hazajutatja. Megmarad a biztonság, amellett hogy megjelenik a csoda, a varázslat, az izgalom is. Szerencsére nekünk itthon volt egy hasonló virágunk, aminek segítségével nagyon sok történetet megeleveníthettünk. Mira napokig Panni volt, és a virágjával a kezében rohangált, ha boszorkányosat játszott, akkor meg kellett dörzsölnöm nekem is a lila szirmot. Ha valamihez gyenge voltam, jött a piros szirom, és még hosszan sorolhatnám. Lányom szereti ezeket a meséket, és bízom benne, hogy más gyerekek is élvezik Panni kalandjait. aki még nem ismeri a történeteket, az figyelje a blogomat, mert ízelítőül teszek fel majd néhány mesét!

Mesék és mondókák szerepe a gyermek életében

 (avagy hogy van ez a mi családunkban)

Mikor kisgyereket látunk zenére mozogni, mindig elámulunk, pedig nem kellene. Hiszen már az őskorban is ösztönösen ütemre táncoltak, varázsoltak az emberek. A ritmus, és az ember elválaszthatatlan egységet alkotnak. Mai törzsi népeknél is elengedhetetlenül fontos a zene, a dal. Tökéletesen érthető a jelenség, hiszen a magzat az anyaméhben, édesanyja szívverését hallja. Születése után is szívesen bújik anyukája mellkasához, és ha nyugtalan, akkor itt elcsendesül. Ugyanígy már a ringatás, ringó mozgás is megjelenik a magzati lét során. A magzatvíz „hintáztatja” a gyermeket. Érthető, hogy csecsemő korában is megnyugvást jelent számára, ha ringatják. Már születésünk előtt találkozunk hangokkal, ritmussal, zenével. Édesanyánk hangját azonnal felismerjük, ugyanúgy, ahogy a méhben hallott zenéket, dallamokat is. A kisbaba ismerősként üdvözli a születése előtt megismert hangokat. Különös örömet jelent számára, ha anyukája, vagy bárki, aki felé bizalommal fordul mondókákkal, dalokkal szórakoztatja. Lányaimmal mi is sokat játszottunk pl. Húz, húz engemet, vagy Pista bácsi fát fűrészelt. De ugyanígy élvezték azt is, ha Kerekecske gombocska mondogatása közben megneveztük az ujjaikat. Volt és van evéshez, alváshoz, sétáláshoz kapcsolódó mondóka is. Az egész világot be lehet mutatni így a kicsinek. Mégis az jelenti a legnagyobb élményt, ha közösen alkotunk új szövegeket.
 Fontos a szeretetteljes légkör és a testi kontaktus. A ritmus és a dallam fejleszti leginkább az egy évnél fiatalabb kisgyermeket. De a későbbiek folyamán is fontos szerepük lesz. Mira lányommal számos helyzetben találtunk ki mondókákat. Gyakran oviba menet naphívogatót mondogatunk, vagy éppen annak örülünk a magunk által kreált szövegben, hogy van esernyőnk, és nem ázunk meg. De kisebbik lányom álomba ringatása előtt sem a megszokott altatókat mondjuk. Mira nagyon élvezi, hogy újabb és újabb szövegeket találunk ki együtt. A mesék alkotásában is részt vesz. Természetesen mind a mondókák, mind a mesék esetében ismeri a klasszikusokat is, de ezeken felül nagyon élvezi az alkotás örömét. Mikor Mira beteg volt, egész nap az ölemben ült. Délután kérte, hogy meséljek neki és én úgy döntöttem, hogy egy a fejemben motoszkáló történetet osztok meg vele. Tetszett neki, de ezek után hónapokig nem került újra elő ez a mese. Amikor ismét hallani akarta Panni kalandját, már alig emlékeztem rá, így gyorsan leírtam azt, ami megmaradt belőle. Majd beindult a fantáziánk és folytattuk a varázslatos utazást. Természetesen illusztrációt is készítettünk a mesékhez, amiket később együtt kiszíneztünk. Élveztük a közös munkát, én pedig közben igyekeztem mindenre odafigyelni, amit a főiskolán mesepszichológia címén tanultam. Gondolok itt az állandóságra, ami biztonságot ad a gyermeknek. Minden történet úgy kezdődik, hogy Panni megforgatja a virágját és eljut a Mesék Világába, és úgy fejeződik be, hogy újabb virágforgatás után hazatér a szüleihez. Vannak állandó szereplők, és állandó fordulatok. Megjelennek a csodás lények, gondolok itt a tündérekre, boszorkányokra, sárkányokra, stb.
Szükség van Panni problémamegoldó képességére. Megjelenik a jó és a rossz fogalma. A mesék vége mindig pozitív kicsengésű, a jó győzedelmeskedik, ez erősíti a gyermek igazságérzetét, és növeli a biztonságérzetét, segít eligazodni a világban, értéket mutat, így alakítja a gyermek értékrendjét. Igyekeztem színesen, változatosan leírni a történeteket, hogy ne legyen szóismétlés, és minél jobban megismerhessék a gyerekek a magyar nyelvet, hiszen a meséken keresztül a szókincsük is bővül. Képzelet-, és fantáziafejlesztő hatásuk is van a történeteknek, ahogyan segítenek az agresszió, és a szorongás leküzdésében is. Ha gyermekünk időről, időre ugyanazt a mesét akarja meghallgatni, akkor annak oka van, a történet által saját félelmeit  próbálja feloldani. A közös meseírás is csökkentheti a gyermek szorongását. Már az is elég, ha ő adja meg a témát. Nóri lányom mindig Morzsi kutyás történetet kér, ami érthető, hiszen fél egy hasonló nevű ebtől. Ő egyszerűbb, hétköznapibb történeteket hallgat szívesen, hiszen még kicsi, és most fedezi fel a világot.

Mirának, Nórinak!

"Az anyák gyerekeik kezét csak egy ideig fogják, de a szívüket mindörökké". (ismeretlen)